Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

SORVEZETŐ

Írás

Érdekes, hogy az írás, mint egyfajta hobbi, mennyire sokszor tér vissza az életemben. Észrevettem magamon, hogy tét nélkül megy a legjobban. Legtöbbször rengeteg ötletem van, amiket leírva szép lassan kibontakozik valami, amit aztán félúton abbahagyok. Gondolom, ez a legendás kapkodásom miatt is van, vagy csak mert belelkesülök azért, hogy aztán újra hanyagolni tudjak valamit - ez a valami lehet egy novella, egy dráma, vagy akármilyen kis szösszenet... Ez a blog is kicsit ilyen, mint én: hektikus, hullámzó hangulatú, és ritkán frissül. Mert sokszor elvész a lendület, és egyszerűen csak megállok, minden, amit addig csináltam, egy kicsit félbemarad, hogy aztán megint eszembe jusson egy csomó minden. Furcsa, mert például soha nem tudtam magam elképzelni íróként, egyszerűen kedvem és türelmem nem lenne hozzá elég, mégis, a legtöbb helyzetben sokkal jobb vagyok írásban, mint verbálisan. Hozzá kell tenni, hogy ez főleg akkor van így, amikor kötetlennek lehet lenni: tematizálva jobb vagyok ...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...
Legutóbbi bejegyzések

Az elmúlt harmadév.

"Hogy  vagy?" "Mi van veled mostanában?" "Mi a helyzet?" Hogy hányszor hallottam már ezeket a kérdéseket. Úgy voltam vele, hogy talán nekem is jót tesz, ha kicsit összefoglalom azt az elmúlt, körülbelül négy hónapot, amióta megint változás következett be az életemben. Kezdjük az elején. Nagyon sok mondanivalóm van, még az is lehet, hogy ezt a posztot ketté fogom szedni. Nem tudom, még meglátom. 1. fejezet: Minden szarrá megy Nagyon drasztikus címadás, azt meg kell hagyni, pedig talán nem ennyire szigorú a helyzet. De talán mégis. Ugyan ez szembemegy a szándékommal, miszerint az egyetem azért nem minden - nagyon sok fontos dolog van azon kívül is: család, szociális élet, barátok, munka, csajok... Valahogy mégis, egy nagyon meghatározó korszak véget ért. Nagyon szerettem az egyetemet. Régóta ide vágytam, az utolsó periódusban (mármint érettségi környékén) erre a szakra, szóval elképesztően boldog és büszke voltam, mikor felvettek. Talán túlságosan...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...

Társasjátékok

Az embert szerintem nagyon meghatározza a hobbija. Vagy legalábbis, nekem mindig úgy tűnt, hogy  a hobbi nem csak azért borzasztóan fontos az életemben, mert muszájnak érzem, hogy a szabadidőmet valamivel eltöltsem, hanem leginkább azért, mert sokat ad a jellememhez. Ha a szabadidőt nem úgy fogom fel, mint valami, amivel el kell üssem az időt, hanem egyszerűen valamire, amit nem kötelezően csinálok, hanem nyitottságból és szenvedélyből, és mellette még élvezem is, akkor nagyon sok értékes perccel gazdagodom, és sokkal több szempontom lesz a világ megismeréséhez - ezáltal önmagamat is át tudom értékelni. Mostanában elkezdtem sokat olvasni, amennyire tudok, próbálok nagyon sok hiányt és lemaradást pótolni. Vagy éppen írom ezt a blogot, amit próbálok tartani, bár sokszor csúsznak az írások, de nekem ebben, hogy adott témán belül a gondolataimat kiadhatom, egy nagyon fontos elfoglaltság. Muszáj volt viszont valami új hobbit is találnom, valami olyan klasszikus dolgot, amit el lehet ke...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...

Állásinterjú

Ing, nyakkendő, farmer, kamumosoly, határozottság, jó kiállás, 5 perccel korábban a helyszínen... Valahogy az állásinterjúk számomra mindig furcsák voltak: ha nem imponálsz nekik, nem fognak felvenni, de ha meg imponálsz nekik, akkor egy csomó olyan dolgot be kell vállalni, ami nem is igazán te vagy, és úgyis később fog kiderülni. Mindkettőtök részéről egy óriási lutri ez az egész álláskeresősdi - egyikőtök se tud valami igazán teljes képet kialakítani a másikról, se te, se a munkáltató. Nem voltam nagyon sok állásinterjún eddig életemben, de a tapasztalatom mindig ez volt. Kicsit mindig "szívességkérésnek" fogtam fel, ami lehet, nem a legjobb módszer, de végérvényesen is, alkalmaznak, ezzel szívességet tesznek nekem, pénzt adnak stb. nekem pedig cserébe csak minél jobban kell dolgoznom. Múltkor már írtam arról, hogy átolvasva az önéletrajzomat, olyan, mintha mindenbe sorra untam volna bele az idők során. A lelkesedés az elején általában megvan - ha nem is az adott munka ho...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...

Plakátok

Amikor anno ideköltöztem, ahol most lakom, körbenézve a lakásban az volt az első, amit felmértem, hogy azon kívül, hogy idehozom a cuccaimat, kellene valami olyan, amitől mindig tudom, hogy HAZAjöttem. Hogy nem csak függönyt, vagy szőnyeget vagy éppen asztalterítőt cserélek (ezek nem tűnnek fontosnak, de sokkal jobb a hangulatom, mióta a saját dolgaimmal vagyok tele), hanem feldobom valamivel az összképet. Szerencsére adva voltak a plakátjaim, amik még a Budán lévő szobámat díszítették. Én nem gondoltam volna, hogy az egész lakás hangulatán ennyit dobnak ezek az óriási képek. Olyan hihetetlen energiát sugároznak... nem is tudom, miért. Egyszerűen az, hogy gyakorlatilag nincsen fehér falfelület körülöttem, nagyon inspiráló. Meg, ez ijesztő, de ne értsétek félre, úgy érzem, hogy megvédenek. Nem azt gondolom, hogy ilyenem csak nekem van, de... mégis. Mert ilyen  csak nekem van. Most már nyolc óriásplakát, egy kisebb poszter, egy faliújság és egy tábla díszíti a falaimat. Ha tehetném...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...

Változás

Azt érzem magamon, hogy állandóan törekszem a változásra, a fejlődésre, de közben meg rabja vagyok egyfajta állandóságnak is. Az állandóság alatt a rendszert értem, a tudatosságot, hogy legyen egy kerete az életemnek. Az állandóság megadja nekem ezt a keretet, a változás viszont inspirál, és mindig dob valami új alternatívát. Furcsa, mert mintha ez egy óriási ellentmondás lenne, és közben meg megférnek egymás mellett. A változás lazít az állandóság keretein. Most ez a legfontosabb: történt egy nagy változás, egy nagy krízis, úgyhogy meg kell találni az állandóságot, újra. Kell valami keret az életemnek, egy út, amin el tudok indulni affelé, hogy újra hasznosnak érezzem magamat vagy azt, amit csinálok. A "csinálnom kell valamit" elvén élek mostanában. Keresem a lehetőségeimet, próbálom őket bővíteni, és megtalálni azt, ami igazán érdekel. Most kicsit tanácstalan vagyok ezügyben. Mert persze, az ember attól különleges, hogy mindig van lehetősége valamit elölről kezdeni, va...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...

Felnőtté válás

Néhány hete megkaptam azt a kritikát egy számomra nagyon fontos embertől, hogy az a baj velem, hogy gyerek vagyok még. Ezt hallva ott és akkor még cinkosan nevettem is a dolgon, hiszen már társadalmilag sem vagyok gyerek, és mondjuk ránézve az öcsémre, vagy a körülöttem néhanapján megforduló ismerősökre, nem mondanám magam gyereknek. Aztán szép lassan leesett a dolog: nem nőttem fel. Valójában, ez az, amit számon kérnek tőlem. Egyszerűen a felnőtté válás rögös útjára nem léptem rá. S ezen a ponton, mikor ezt realizáltam, kétségbe estem. Mert mit jelent felnőtté válni? Fogalmam sincs! Szembesülnöm kellett azzal, hogy nem attól leszek felnőtt, hogy egyedül élek, mert az még mindig csak külsőség. Nem attól leszek felnőtt, hogy próbálok kiépíteni egy saját életet, vagy hogy igyekszem nyitni a világ felé. Nem attól leszek felnőtt, hogy a papírjaim szerint elmúltam tizennyolc éves, és nem attól leszek felnőtt, hogy van egy határozott véleményem a világról. Talán attól leszek felnőtt, ha ...
Megjegyzés küldése
Továbbisvan...